A natural horsemanship
Bevezető és rövid történeti áttekintés
Annak ellenére, hogy az Ó-görög idők bölcsességét nem látjuk hasznosítva – legalább a „Járt utat járatlanra ne hagyd el!” elvén – időről időre, a lovak szerencséjére mégis felütötték fejüket olyan személyek, akik hallgatva a természet szavára finomabb, békésebb módszereket alkalmaztak a lovak és emberek viszonyának erősítésére, az erőszakossal szemben. Voltak olyanok, akik megosztották tudásukat, érzéseiket. Voltak, akik nem. Voltak, akik híressé váltak és uralkodók kegyeit élvezték, de voltak olyanok is, akiket boszorkánysággal vádoltak. Az 1600-as években Istenfélő parasztok egy csoportja a Franciaországbeli Arles piacterén elevenen elégettek egy olasz lókiképzőt és Mauroco nevű lovát, mondván ez a fajta kapcsolat ló és ember között csak az ördöggel való szövetség eredménye lehet.
Viszont, ha léteznek olyan módszerek, technikák, amelyekkel humánusabban vagyunk képesek elérni a lovak és az emberek között az együttműködését, akkor feltehetjük a kérdést, hogy több száz éven keresztül miért gondoltuk, hogy lóra ülés előtt meg kell törni a ló lelkét. Ezt a hozzáállást sok mindennel magyarázhatjuk, de talán a legkézenfekvőbb magyarázat emberi fajunk rendszertani hovatartozásával magyarázható, amely ragadozó és nem is akármilyen: CSÚCS! Na ez a lovak számára nem annyira CSÚCS! Parelli azt mondja, hogy annyira kifinomult ragadozók vagyunk, hogy már nem is vadászunk, hanem megbízunk másokat, hogy helyettünk „gyilkoljanak” és a készterméket fóliába csomagolva tálalják elénk. Szóval ragadozói mivoltunk egyik fő eleme az erőszak, amely megmagyarázhatja a lovak „betörésének” vélt szükségességét. Viszont, mint gondolkodó lény képesek vagyunk félretenni ezen, a lovak szempontjából rossz tulajdonságainkat és bebizonyíthatjuk kommunikációs képességünket, amelyen keresztül rájöhetünk, hogy a megértés és megértetés legkevésbé erőszakon múlik.
Ez a felismerés és sok egyéb tényező együttállása eredményezi azt, hogy elkezdtünk jobban odafigyelni lótársunk igényeire, „kéréseire”, amelyek igazából faji sajátosságai. Ehhez, pedig néhány meghatározó ember 20. századbeli munkásságának segítségével elsajátíthatjuk azt a múltban, már Homérosz által is felismert és szükségesnek ítélt „más típusú” tudást, amely a lovak számára egyedül érthető!....Hiszen ez a nyelvük! Ez, pedig nem más, mint génjeikben hordozott viselkedési sémájuk.
„A lovak képezhetők megfelelő kommunikációval, megértéssel és pszichológiával; szemben félelemkeltéssel, megalázással, mechanizálással és durvasággal!”
Pat Parelli
A változás Amerikában kezdődött
Az úgynevezett Természetes forradalom Amerikából indult hódító útjára, ráadásul abban az időszakban, amikor a lovat az ember többnyire már nem élete részeként és napi feladatainak, munkájának ellátása érdekében használta. Viszont szinte függetlenül attól, hogy mennyit dolgozunk, kedvenc hobbink számára mindig szorítunk helyet szoros napi beosztásunkban. Így alakult, hogy az amerikai hobby lovasok számában bekövetkezett hatalmas növekedés szükségessé tette az ember és a ló közötti viszony könnyebb, hatékonyabb, erőszak-mentesebb alapokra helyezését.
A „Régi – Új” időszakának kezdete a ’70-es évek közepére tehető, amikor Amerikában elfogadottá vált a Vietnámi háború befejezését követoen, hogy az emberek idejüket és pénzüket kedvenc idotöltésükre szánják. Ez sok ember számára a lovat jelentette.
Hogy ezt az indiános, cowboyos western filmek vagy csak a vissza a természethez igénye vagy maga a ló, okozta, amely fajról Parelli úgy nyilatkozik, hogy: „A természet legtökéletesebb megnyilvánulási formája” már nem is igen számít! A lényeg, hogy elkezdődött. A lovak – távolról - csodálói, szeretoi ló tulajdonosokká váltak. Ezt követoen, pedig hozzáértő, esetleg példaképeikhez hasonló lovas emberekké (Horseman), lovasokká kívántak fejlődni. Ahogyan napjainkban is, úgy akkor is a ló tulajdonosokban felmerült a tanulás és a fejlodés iránti igény, amelyen keresztül egy jobb, élvezetesebb, mindkét fél számára kellemesebb kapcsolat alakítható ki. Ehhez – lovuk érdekében – hajlandóak voltak nem általánosan és széles körben elterjedt kapcsolatépítő módszereket tanulmányozni az általánosan gyakoroltak helyett. A kapcsolatépítést a tréning és a kiképzés szavak helyett szánt szándékkal használom. Ugyanis, ha valaki jobban elmélyül a ló és ember közötti viszonyban, annak esetleges sikeresebb, kellemesebb megnyilvánulásaiban, akkor rá fog jönni, hogy ez az egész a két szóban forgó élőlény minél tökéletesebb közös nevezore hozásáról, együttműködésük során kialakuló kapcsolat tökéletesítésérol szól! Megértésről és megértetésről, tiszta – a ló számára érthetőbb – természetes alapú kommunikáción keresztül! Ezzel szemben a tréning, kiképzés és edzés szavak sokkal inkább fizikai, mint mentális fejlodést, annak eloirányzását sugallják. Két élőlény együttműködésének tökéletesítése, pedig csak tiszta kommunikáción nem, pedig erőszakon keresztül történhet!
A „mást” igénylő és kutató diákokat arra ösztönözték, hogy vizsgáljanak mindent lovuk szemszögéből és kezdjenek el lóként gondolkozni. Az „IGE” terjedni kezdett. A követők apostolokká váltak, a diákok tanárokká és néhány év alatt átlépve Amerika határait, Ausztrálián, Új-Zélandon, Kanadán és Anglián keresztül elindult hódító útjára a világ körül, hogy a lovasok szemléletét megváltoztassa, illetve vissza terelje a helyes útra.
Az emberek a világban, pedig készen voltak erre a szemléletbeli váltásra, amely a ’90-es évek közepére már elképzelhetetlen méreteket öltött.
De hol voltak a gyökerei a változásnak?
A Natural Horsemanship
(Olyan módja a lovakkal való foglalkozásnak – így a lovaglásnak is – amely teljes mértékben, csak és kizárólag a ló faji sajátosságain, viselkedési sémáin alapszik…amin mindig is alapult!)
Natural: Természetes. Jelen esetben ló természetű, azaz a lóhoz csak annak viselkedési szabályi szerint közeledő magatartás.
Horsemanship: (Horseman- lovas ember). A lovas ember, tudáson, tapasztalaton alapuló, lovakhoz való hozzáállását, viselkedését összefoglaló fogalom.
„Annak idején nagy számban kellett lovakat elindítanunk (lovagolhatóvá tenni), néha 20-30-at egyszerre, ráadásul több ezer hektáros területeken, ahol egy karám sem volt. Ilyen körülmények között a leheto legkönnyebb, leggyorsabb és leghatékonyabb módszert kellett alkalmaznunk. Ez, pedig nem más, mint amit Tom (Dorrance) megpróbált nekem és a világnak megtanítani.”
Ray Hunt
Szerencsére volt még olyan hely a világban, ahol a gépek nem tudták teljes mértékben leváltani a lovat. Ez, pedig nem volt máshol, mint a Nyugat Amerikai tehén ranch-eken. Ugyan traktorokkal, terepjárokkal, quadokkal egyéb haszongépjármuvekkel hatékonyabban voltak képesek elvégezni a farm munkákat, viszont a marha és egyéb farmállatok tereléséhez, válogatásához még mindig nem tudtak jobb megoldást találni a lónál.
Kaliforniában kifejezetten gazdag öröksége volt a lóval való munkának a Vaquerokon és aCaliforniokon keresztül. A szálak innen Mexikón át egészen az anyaországig, Spanyolországig vezetnek minket vissza. A gépesedés ellenére ezek a lovas emberek elődjeikhez hasonlóan a továbbiakban is lóról terelték marháikat, lovaikat, egyéb jószágaikat. A lovat partnerüknek, gondolkodó és érző lénynek tartották, amelyek érzelmileg sérülékenyek, finomak. Fizikailag, pedig erősek. A lovaglás élménye és hatékonysága számukra nem a ló dominálásából (a ló agresszión keresztüli uralásából) származott, hanem egy tökéletes kapcsolat folyamatos és érző fejlesztéséből, amelyet már szinte elképzelhetetlen finomságra emeltek.
Ezek a lovasok legkevésbé sem akartak forradalmat kirobbantani. Nekik mindennapi feladataik voltak. Tisztelték és szerették lovaikat. A lovak érdekében megosztották tudásukat azokkal, akik komoly érdeklődést mutattak.
Így jutott el tudásuk olyan emberek kezébe, akik jó oktatókká is váltak. A kurzusokat tartó lovasok ekkor kezdték el terjeszteni ezt a más, lovak számára megfelelőbb, természetes, klasszikus irányelvet! Így történt, hogy szép lassan felszínre kezdett törni az „új - régi” tanítás, amellyel erőszakot mellőző módszerek, technikák és lovas személyek is felbukkantak.
Ekkor még nem volt igazán neve a szóban forgó módszernek, ami inkább hozzáállás, mint módszer. Viszont mindenképp meg lehetett különböztetni a többi módszertől. Abban, hogy mindent a ló szemszögéből vizsgál. A ló veleszületett viselkedési formáit, természetét közös (ember és ló) boldogulásuk szolgálatába állítja és nem harcol ellene. Továbbá a ló számára érthetőbb módon próbál kommunikálni velük a jobb, hatékonyabb, gyorsabb és maradandóbb eredmény érdekében.
Aztán az első diákok egyike, aki először rodeó cowboy volt, majd edzővé vált nevezte el ezt a hozzáállást Természetes Ló Kiképzésnek vagy angolul Natural Horsemanship – nek. A név maradt. Annak ellenére, hogy sokan azt vallják, hogy semmi sem természetes abban, amit az ember a lovakkal csinál. Végeredmény szempontjából nem számít, mivel ez az a név amelyen keresztül a világban a hozzáállást ismerik, elterjedt és amely forradalmasítja az emberek lóhoz állását.
Ez nem egy új vagy régi lovaglási stílus
…eleve nem is stílus!
A lovaglási stílus amúgy is csak annyit tesz az emberek többsége számára, hogy azt milyen felszerelésben hajtják végre és, hogy ez alapján valakinek tetszik vagy nem, fogja vagy az egyiket vagy másikat, vagy valamelyiket csinálni. De azt csak nagyon kevés, mélyen gondolkodó, a külsőségek fölé emelkedni képes lovas, edző képes látni, hogy függetlenül a ruházkodástól vagy a lovunkra felhelyezett felszereléstol a ló és ember közötti viszonyt csak megfelelő, érthető kommunikáció képes magas szintre emelni.
Ide kívánkozik Arthur Kothassal a Bécsi Spanyol Lovas Iskola Első Főbelovaglójával készített interjúmból egy mondat:
„Tudod; Cowboyok ide vagy oda; Linda és Pat Parellitől van mit tanulni!”
Ezért, aztán a világot a lovak szemein keresztül vizsgáló személyek számára az is tisztán láthatóvá vált, hogy úgy a múltban, a jelenben híressé vált kiképzők is erőteljesen figyelembe vették a ló veleszületett adottságait és azt kihasználva csiszolták kapcsolataikat. Képesek lettek a ló érdekében a fától az erdőt látni és nem leragadni holmi külsőségekben. Így lett újból alaptétel:
„A lovakkal való foglalkozás kétféle lehet: Természetes vagy nem!”
Az magától értetődik, hogy nem az amerikai cowboyok fedezték fel a lovaglást vagy a lovakkal való foglalkozást. Európában már néhány ezer évvel korábban használták a lovat lovaglásra, munkára, katonai célokra, vadászatokra és így tovább. Ha stílusról vagy módszerről beszélünk, akkor ez az amely angol stílusként terjedt el a világban, egyben alapja a lovassportok többségének.
Talán éppen emiatt kellett volna a forradalomnak Európából indulnia. Viszont ez mégsem így történt. A 20. század vége felé nem a lovaglási tudásukat szinte tökéletesre emelő díjlovagló mesterek hozták lázba az embereket, hanem egy néhány cowboy, akik követendő példát állítva tökéletesítették kapcsolatteremtő képességüket a lovakkal, megfelelő kommunikáción keresztül.
Mivel kiindulási helye Amerika volt, ezért még sokszor napjainkban is a Western lovaglási stílus részeként tartják számon. De szerencsére ez a megítélés csökkenő tendenciát mutat, mivel ma már a lovaglás szinte valamennyi szakágában vannak lovasok. Amikor olyan nagy mesterek munkáját nézték, mint Tom és Bill Dorrance vagy Ray Hunt, akkor rájöttek, hogy sokkal több és könnyebben lehetséges ló és ember között, mint, ahogyan addig csinálták. Megértették, hogy jobban meg kell ismerni azt az állatfajt – jelen esetben a lovat – amelyikkel együtt kívánok dolgozni, eredményeket elérni. Azaz ismerni kell a lovak etológiáját!
Így aztán könnyen megértheto, hogy a lovakkal való munka, a hozzájuk állás vezérfonala lovaglási stílusok, sportágak, szakágak, preferenciák és fajták felett áll. Hiszen:
„A ló, az ló, függetlenül fajtájától, földrajzi vagy országbeli elhelyeződésétől. Mindenhol és mindig ugyanazok a faji sajátosságok fogják jellemezni, bárhol és bárki emberfia nyúljon hozzá és kezdjen el foglalkozni vele! Így tehát mi csak az előbbiek szem előtt tartásával foglalkozunk velük megfelelően!”
David O’Connor – olimpiai aranyérmes military lovas. Többszörös USA csapattag.
Caren O’Connor – olimpiai csapat bronzérmes military lovas. Többszörös USA csapattag.
Michele Robert – ötszörös (legutoljára 2006-os) francia díjugrató bajnok.
Luka Montana – olasz nemzetközi díjugrató.
Craig Johnson – hétszeres reigning (western díjlovaglás) világbajnok.
Charlotte Dennis – nemzetközi (négy csillagos szinten) versenyző military lovas. Kulcsfontosságú szerepe volt abban, hogy a világ megismerje Parelli-t. Ma a ló etológiai ismeretének fontosságát próbálja elismertetni az emberekkel. Az angliai ló etológiai központ egyik vezetője, egyben vezető instruktor.
Julia Chevanne – francia olimpiai díjlovas. Az athéni olimpian előre nem várt sikereket ért el Calimucho nevű lován. Munkájukat, ahogyan Michele Robert munkáját is, ahogyan egyéb francia lovassport szakág lovasa munkáját is Andy Booth segíti.
Andy Booth – Régebben reigning és rodeó lovas volt. Öt évet töltött el Parelli mellett, ahol egyik legjobb diákjává vált, egyben elérte a legmagasabb oktatói minősítést is. Az ő nevéhez fűződik a francia ló etológiai központ kialakítása, illetve egy olyan oktatási rendszer kialakítása, amelyet a Francia Lovas Szövetség lovas edző képzésébe integrált. Tananyagja alapján alakították ki a világ egyetlen egyetemi Horsemanship végzettségének tananyagát, amelyet a montanai egyetemen lehet elsajátítani.
Új nyelvezet és szavak a lóval foglalkozás körében
avagy „Betörés” helyett „Elindítás”
A „forradalomnak” vagy változásnak biztos jelei vannak a lóval „másképp” foglakozó emberek körében, többek között, ahogyan kifejezéseik illetve azok jelentései megváltoztak. Például ma már nem betörik a lovakat, hanem elindítják őket. A Természetes Lovas Ember nem dolgozik, hanem Játszik illetve folyamatosan alakítja, csiszolja kapcsolatát lovával. Lovának természetes vezetőjévé válása során, pedig feloldva az abszolút ragadozó és az abszolút préda állat közötti ellentétet, abban bízik, hogy egyben felszínre hozza a lovakban meglévő Játékkedvet, amely az abszolút elfogadást jelenti. Ennek segítségével, pedig a készségessé váló ló bármit szívesen, készséggel tesz meg az embernek. Csak gondoljunk bele, hogy a kényszer alatt levő személy végzi feladatát könnyebben és lazábban vagy az, aki felhőtlenül, játszi könnyedséggel jókedvbol teszi azt?
Ilyenképpen a gyakorlatokat és a feladatokat játékok váltják fel. A kettő megjelenési formája a későbbiekben lehet ugyanaz, csak a kiviteli formája, készségbeli különbsége óriási például 2 vállat be-nek. A kettő közötti a különbség pont a klasszikusság. Az egyik feladatként nagy nehézségek árán van „kipréselve” a lóból, a másikat pedig készségesen teszi meg nekünk, értünk a ló, mivel „lómódon” alakítottuk ki azt benne. Ezért ő ezt úgy fogja fel, hogy ez a világ legtermészetesebb dolga számára.
A fájdalmat, mint eddig a többség által egyedül alkalmazott „motivációs” tényezőt diszkomfort (kényelmetlenség) váltja fel. Az együttlétek lényege, hogy lovunkkal elhitessük, tehát asszociáltassuk (azaz kapcsoljuk össze), hogy amit velünk együtt tesz az számára a legjobb. A helyes és kívánatos dolgokat, pedig fixálnunk, rögzítenünk kell bennük.
Az un. Join Up vagy kacsolódás egy általánosan elfogadott terminusa annak a pillanatnak, amikor a ló elfogadja az embert Természetes Vezetőjének és kapcsolódik hozzá.
A lóval való megfelelő viselkedéshez elengedetlenné váltak az olyan kifejezések ismerete, amelyeket eddig szinte kizárólag etológusok, tudósok használtak. Ilyenek: szenzibilizálás, hozzászoktatás, dominancia sorrend, kondicionált reflex, alfa viselkedés.
A Földi munkát mindig is alkalmaztuk, a Spanyol Lovas Iskola a mai napig alkalmazza, mégis napjainkra jelentőségét veszítette, pedig, ha komolyabban megvizsgáljuk, akkor a csikó születésekor ebben a formánkban találkozik velünk és még vagy 2-3-4 évig folyamatosan „földi munkázunk” egymással, ami egy komoly időszak és fontos lenne helyesen csinálni. A Földi munka önmagában egy hatalmas területe a lóval való foglalkozásnak, amely a csikó születése pillanatában kezdődik és végig kíséri egész életén. Már ennek a fontosságának a felismerése egy hatalmas változás, mivel az emberek többsége nem szentel ennek elég figyelmet és jelentőséget, pedig szinte ezen múlik az összes, ló és ember közötti kapcsolati probléma meg vagy meg nem léte. Illetve ezzel lehet azokat megoldani.
A nyelvezet változásának egyik legfontosabb eleme az:
„Azonnal jutalmazni a legkisebb próbálkozást!”
Sokan, akiknek volt szerencséje klasszikus elveket követő és gyakorló lovagló tanároknál tanulni azok visszaemlékszünk arra, hogy a jutalmazás ott is kiemelten fontos eleme volt a lóval való munkának. Viszont nem a szó vagy a szavak ismeretével van baj általában, hanem azok értelmezésével. Az említett jutalmazással kapcsolatos kifejezés egy modern verziója a híres lovas Etienne Beudant (1863-1949) kapitányénak, aki a következőket mondta:
„Kérj gyakran, elégedj meg kevéssel, mindig jutalmazz!”
A lovával természetes módon foglalkozó lovas ember viselkedése teljes mértékben megfelel az előbbiekben említetteknek, mivel sosem törekszik a végcél azonnali tökéletes elérésére, hanem megelégszik lova legenyhébb próbálkozásával. Csak az a fontos a foglalkozó személy számára, hogy egy kicsit, de jobb legyen, mint a megelőző próbálkozás. A módszer így nevel lovaikra odafigyelő, elmélyedt, elérendő céljaikkal teljes mértékben tisztában levő lovasokat, akik tudják, hogy mikor kell abbahagyni! Kiszámíthatósággal, kitartóssággal, nyugodtsággal és minden érzelmi kitöréstől mentesen a személy segítségére van lovának, hogy megtalálja a kívánt eredményhez vezető utat.
A nyelvezet viselkedésbeli változást is eredményezett és ez az, ami a lovaknak a legjobban számít. A lovakat nem érdekli díszes, drága, márkás nyereg, ló és nyeregtakaró vagy fényesre polírozott rézgömbök, szinterezett vagy galvanizált, az ember szemét gyönyörködtető, különböző boxok tetején! Egyedül az érdekli őket, hogy közeledünk hozzájuk és amikor felvesszük velük a kapcsolatot, akkor mit és hogyan teszünk velük. Egy ideges, félős, szkeptikus lovon hamar észre lehet venni a változást, ha egy felé empátiával, valódi ló-tudással rendelkező személy közeledik.
A „régi nyelv” érthetőbb módon történő alkalmazása mellett, - amely valójában nem tér el a történelmi idők ló pszichológiájától és lovakkal való foglalkozásától - sokkal nagyobb létszámú, mondhatjuk átlagos embertömeg válik képessé lovaikkal, átlag fölötti eredmények elérésére.
Amióta az ember háziasította a lovat, szinte valamennyi nemzet lovas emberei közösségük csodálatát, tiszteletét kapták. Nagyobb megbecsülésnek örvendtek közösségeik nem lovas társaikhoz képest.
A háziállatok megítélése eltérő, különböző kultúrákban. Vannak olyan területei a földnek, ahol például az ember legjobb barátjának tekintett kutya a nálunk betöltött helyéhez képest alantasabbat tölt be. Van ahol, pedig egyenesen a tápláléklánc részét képezi. Ugyanezt mondhatjuk el a tehénre is. Viszont a ló, amellett, hogy szintén számos „felhasználási” terület részét alkotta és alkotja, mégis szinte mindenhol a világban, a történelem során szinte mindig nagyobb megbecsülésnek örvendett, mint bármely más háziállatunk! Így alakulhatott a ló státusz és csodálat szimbólumává. Központi figuráját alkotta az olyan műveknek, mint A Fekete Szépség, A Fekete Csődör, Pharlap, A Vágta (Seabiscuit) a Suttogó vagy a Szilaj című filmek.
Sokszor az adott társadalomban betöltött valódi szerepükhöz és jelentőségükhöz képest jóval nagyobb megbecsülés övezte a lovat és a lovas embert. Így válhatott az argentin gaucho, a mexikói charro, az amerikai cowboy, a mongol nomád lovas, a Bedouin, az ausztrál stockman, az angol rókavadász és a magyar csikós nemzetük jelképévé.
Valamennyi említett, de számos más lovas nemzet büszke lovas hagyományaira, tenyésztett fajtáira, történelmi és jelen korabeli lovasaira.
Ugyanakkor a napjainkban forradalmi újként alkalmazott, de „régi” és/vagy „más” ló és lovas képzési módszerhez képest az említett nemzetek lovasai sokszor durva, nyers módszereket alkalmaztak. De miért?
A világ lovas embereinek többsége által alkalmazott módszerek inkább számunkra, az ember számára voltak természetesek. Ahogyan már számos cikkemben kiemeltem azon tény felismerésének fontosságát, miszerint az ember viselkedését elsősorban ragadozó és eszközhasználó öröklött ösztönei határozzák meg.
Ahogyan az emberszabásúakra jellemző, hierarchiánkat megfélemlítéssel alakítjuk ki. A majmok, mint legközelebbi rendszertani rokonaink esetében ez ordításban, mellkas döngetésben, ugrálásban, kergetőzésben és dolgok dobálásában jelentkezik leginkább. Habár az ember hasonló módon is képes dominanciáját érvényesíteni, többnyire a civilizált társadalmakban kialakult viselkedési normák azért ennek a megnyilvánulási formának gátat szabnak.
Habár ma már többnyire csak moderált formában alkalmazzuk a fentieket, azt meg kell értenünk, hogy az említett, ránk jellemző agresszív viselkedési formák még csökkentett formában is menekülésre kell késztesse a lovat! Agresszív viselkedési formánk nem fogja a lovat valódi partner állattá segíteni, amely szerint követne minket, mint társát és hozzá a lehető legközelebb maradna.
Továbbá a ló nem érti meg azt az ok-okozati összefüggést, amit egy gyermek már megért, hogy: „Ha nem teszed meg amit akarok, akkor megbüntetlek!”. Tehát a ló nem érti a büntetés (1) fogalmát, amelyet viszont ennek ellenére túl gyakran láthatunk alkalmazva lovas versenyeken, frusztrált, helyzetüket kizárólag ragadozó ösztönökkel kezelő lovasokat, akik egy sikertelen megmérettetést követően a melegítő pályán próbálják büntetni lovaikat, több perccel az esemény után. Értelmetlen, mert a ló számára nincs logikai összefüggés a között amit vele csinálnak és a között amiért vele csinálják. Azért a ló még nem fogja tudni, amiért az ember úgy gondolja, hogy ő maga tudja!
Csak menjünk el szinte bármilyen lovas boltba és megláthatjuk az ott értékesített büntetés eszközeit. Olyan zablákat látunk, amely megszégyeníti a sötét középkor kínzóeszközeit előállító „szakemberek” fantáziáját. Láthatunk olyan sarkantyúkat is, amelyek híres kardkészítő mesterek munkáit alacsonyítják le, sebzés és mozgásképtelenné tevő alkalmasságuk miatt (2). És mégis alkalmazzák ezeket az eszközöket? És működnek is? Igen! De nem hatékonyak, amikor a ló bántalmazására használják! A lovak képzésére sajnos túl sokáig volt és még napjainkban is jellemző, hozzá nem értő lovasok és edzők esetében, hogy a félelemkeltést, a fájdalmat és a megalázást használják képzési eszközükként. És látszólag működik is, mivel a lovak ösztöneikből kifolyólag megpróbálják elkerülni a fájdalmat. Viszont ez többnyire nem eredményezi a kívánt minőségű eredményt, kivitelt.
Szerencsére a 20. század vége felé elkezdődött ló és lovas kiképzésbeli módszer és szemléletváltozás bebizonyította számunkra, hogy lehet másképp! Másképp, ami a lovak számára érthetőbb, ebből kifolyólag gyorsabb közös, ló és ember közötti eredmény érhető el. Tehát hatékonyabb és maradandó!
Habár a többségében erőszakot alkalmazó lovas társadalmak is mindig képesek voltak nagyszerű lovasokat felmutatni, eredményeik saját különleges érzéküknek köszönhetik inkább és az ilyen személyek miatt, lovas társadalmukkal kapcsolatban kialakult túlságos pozitív képek csak általánosítások. Ugyanis a tömegeket képező, átlagos lovas emberei az említett kultúráknak ragadozó ösztöneiket használva durva lovasok voltak. Viszont ez, pláne napjainkban nem jogosít fel minket arra, hogy mi is az átlag „történelmi lovas” szintjén alakítsunk ki partnerséget lovainkkal. Sőt, ha annyira felsőbbrendű és állítólagosan érző lények vagyunk, akkor ezzel az extra érzelemvilággal bíró lénnyel az Ő számára legmegfelelőbb módon kommunikálunk! Úgy is elég sok köszönettel tartozunk neki azért, amit értünk tettek az évezredek során, szemben azzal, ahogyan sokszor megalázóan viselkedünk és viselkedtünk velük!
„Ha mostantól csak eszerint a ló központú módszer szerint kommunikálok a lovakkal, akkor sem tudom jóvátenni az összes bűnömet, amelyet a lovakkal szemben eddigi életem során elkövettem!”
Pat Parelli - 1985
(1) A korrigálást igen, de a büntetést nem! A hibás vagy sikertelen kivitelezés, pedig már csak azért sem büntethető, mert az addigi munkánk visszaigazolása. Ha pedig az sikertelen, akkor többnyire nem megfelelően tanítottuk meg lovunknak. Tehát a legjobb az, ha hazamegyünk, mint vizsgabizonyítvánnyal és otthon gyakoroljuk mind azt, ami szükséges a sikeres kivitelezéshez.
(2) Lásd: „A zabla! Hol, mikor, miért és egyáltalán szükséges-e?” című cikkem
A Vaquerók finomabbak és tudományosan is korrektek
Sehol a világon nem finomodott a tradicionális (Vaquero, Cowboy, Charro, Csikós) ló kiképzés, mint Kaliforniában. Munkájukra a Spanyolországot 700 évig megszálló Észak Afrikai lovas népek illetve a francia és olasz lovas mesterek voltak legnagyobb hatással. A spanyol lovaglás kiemelkedően magas szintet ért el a 18. században. Ezt a magas szintű lovas tradíciót, pedig az áttelepülő földművelő gazdák hozták magukkal Amerikába. A robbanómotorok elterjedéséig, pedig még több mint 100 év állt lehetőségére a koloniális lovasoknak, hogy az elért szintre tökéletesítsék a ló és ember közötti viszonyt.
A Western (amerikai) lovaglás kezdetét három időszakra vezethetjük vissza. Viszont mind mexikói és spanyol eredetű.
Az 1700-as évek vége felé alakult ki a kaliforniai lovas, amikor hatalmas nyílt legelőkön legeltették a telepesek nagy létszámú gulyáikat (tehén csorda). Az ekkor alkalmazott lovaglási hozzáállás még nem hasonlított ahhoz, amit a napjainkban átélt „forradalom” során tapasztalhatunk, de így is az addig létező legkifinomultabb volt.
1832-ben három mexikói Vaquero-t hoztak a Hawaii szigetekre, hogy a helyieket megtanítsák lasszózni és lovagolni, hogy aztán képesek legyenek a számtalan betelepített, majd elvadult marha és ló csordákat összeterelni. Az úgynevezett Hawaii paniolos-ok (rosszul ejtett, majd használt szó a „spanyol”-ra) ügyes, de nyers és erőszakos lovas emberekké váltak.
Amikor a Polgár Háborút követően a hatalmas texasi csordákat északra terelték a nagyobb vasút állomások környékére, megszületett a Texas - i Cowboy. Ruházatuk, nyelvük és eszközeik terén a mexikói Vaquerokról mintázták magukat. A lovakhoz való hozzáállásuk terén ugyan az összes többi, addig ismert iskola fölött álltak, mégis alkalmaztak néhány durva technikát és még hiányzott számos ma ismeretes etológiailag korrekt módszer ló kiképzésükből. A modern Vaquero tradíciókat ápoló lovas emberek közül néhányan fontos módosításokat hajtottak végre az eredeti módszeren.
Érdekes, hogy a „forradalom” elindításáért felelős személyek mind cowboyok voltak, ahogyan tanítványaik is. Ez nyilván annyit tesz, hogy a ló társuk volt mindennapi munkájukban. Mindegyikőjük büszke volt arra, hogy cowboyként keresik kenyerüket, viszont egyöntetűen elítélték elődeik szükségtelenül durva, erőszakos, így tudományosan is alátámaszthatóan helytelen módszereit. Sokan megbánással nyilatkoztak életük korábbi szakaszában általuk használt durva módszerekkel kapcsolatban. Így Ray Hunt – az örökség ma élő legelfogadottabb ápolója és tanítója – is a következőképpen nyilatkozott:
„Elég sok rosszat tettem a lovakkal, azelőtt ami előtt még nem ismertem, hogy lehet másképp is. Úgyhogy én már tettem annyi rosszat, hogy maguknak már nincs rá szüksége. Kifejezetten, ha ezután csak így állnak lovaikhoz!”
A tradicionális lóval való foglalkozást sokszor akaratlagos durvasággal jellemzik. Az alkalmazott embertelen és nem hatékony módszerek annak az eredménye, hogy a tradicionális módszereket nem kérdőjelezte meg komolyan eddig soha senki. Az emberek megszokásból alkalmazták ugyanazokat a módszereket, mint elődeik. Mivel a világ így működött és működik még ma is, sok esetben elfogadták az elődök munkásságát, így nem is tapasztalhatták meg, hogy léteznek jobb, hatékonyabb, így etológiailag is helyes metódusok.
Hál Isten, a lovak legnagyobb örömére a HELYESEBB hozzáállás fénye évről évre több és több emberhez jut el a világ valamennyi kontinensének országaiban.
